A nyugati világ „nem működő államait” máshol tessenek keresni – ne minálunk!

„Nem működő állam” az, ahol Jean-Philippe leállíthatja a brüsszeli tömegközlekedést, mert 3020 helyett 3070 eurót kíván keresni. Kohán Mátyás írása.

A főpolgármester szerint a kormány azzal, hogy megerősítette: törvény írja elő a 65 év felettiek ingyenes utazását, lényegében azt is mondta, hogy az államnak biztosítania kell ennek éves 9 milliárd forintos költségét.
A főpolgármester örül, hogy a kormány megerősítette, törvény írja elő a díjmentesség biztosítását a 65 év felettieknek a tömegközlekedésben, mert eszerint az államnak biztosítania kell annak 9 milliárd forintos éves költségét. Tarlós István az MTI-nek küldött közleményében így reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteki közleményére, amelyben azt írták: a kormány továbbra is garantálja a 65 év felettiek ingyenes utazását.
A központ azért adott ki közleményt, mert a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, rákényszerülhetnek arra, hogy a kormánynál felvessék az utazási díjmentesség kérdését. Szerinte a 65 év felettiek ingyenes utazásnak biztosítását át kellene gondolni. A kormány erre írta azt, hogy a 65 év felettiek ingyenes utazásának biztosítását törvény szabályozza, és a kormánynak nincs szándékában a jogszabály módosításának kezdeményezése.
Úgy gondolom, hogy ez a jelenlegi egyeztetés légkörét tovább javítja – fűzte hozzá Tarlós István.